Tisztelet. Tényleg eltűnt a fiatalokból? Vagy csak más nyelvet beszélnek?

Te is hallottad már ezt a mondatot nagyszülőktől, tanároktól? „Bezzeg a mi időnkben…” De vajon tényleg mások lettek a fiatalok, vagy csak másképp fejezik ki a tiszteletüket?

Egyre gyakrabban hallani ezt a mondatot:
„A mai fiatalokban már semmi tisztelet nincs.”
De vajon igaz ez? Tényleg romlik a világ? Vagy csak változik?

Mi is az a tisztelet?

A legtöbb szótár szerint a tisztelet valaki vagy valami megbecsülése, elismerése – egy belső hozzáállás, ami abban nyilvánul meg, hogyan bánunk másokkal.
De ha ennyire alapvető fogalomról van szó, miért értjük mégis ennyire máshogy generációnként?

---

Mit gondolnak erről a generációkutatók?

1. A tisztelet nem tűnt el – csak másképp néz ki.

A Z generáció (1997–2012) és az Alfa generáció (2012 után) már nem automatikusan tiszteli azt, aki idősebb vagy pozícióban van.
Ők azt tartják tiszteletre méltónak, aki:

• hiteles,
• következetes,
• partnerként bánik velük.

Számukra a tisztelet nem alávetettség, hanem kapcsolódás.

---

2. Nem beszélnek tiszteletlenebbül – csak más nyelven.

A fiatalabb generációk digitális közegben szocializálódtak. Gyorsan írnak, röviden beszélnek, szlengben kommunikálnak, és gyakran ironizálnak.

Ez a stílus a szülők, tanárok, idősebbek szemében könnyen tűnhet tiszteletlenségnek, pedig sokszor egyszerűen más kommunikációs kultúra.

---

3. A hierarchia helyett párbeszédet tanulnak.

Míg korábban az volt a „rend”, hogy „azt csinálod, amit mondok, mert én vagyok a felnőtt”, ma egyre több családban és iskolában működik partneri kommunikáció.
Ez azt jelenti:

• a gyerek véleményét is kikérik,
• döntésekben is részt vehet,
• visszakérdezhet, ha valami nem világos.

Ez nem tiszteletlenség – ez önállóságra nevelés.

---

A tisztelet ma már nem jár automatikusan – ki kell érdemelni.

Lehet, hogy valaki idősebb, tanultabb, tapasztaltabb – de ha lenézően beszél, nem hallgat meg, vagy ítélkezik, ma már nem számíthat automatikus tiszteletre.
És ez nem baj.
Ez egy új világ.
Ahol a tisztelet nem pozíció, hanem minőség.

Őszintén szólva, nekem kifejezetten tetszik, hogy ma már a tisztelet nem egy kötelező, automatikus dolog.

Gyerekkoromban mindig furcsának éreztem, hogy tisztelni kell valakit csak azért, mert idősebb, mert professzor, tanár vagy magasabb beosztásban van – még akkor is, ha egyáltalán nem viselkedett tiszteletre méltóan. Szerintem, ha valaki szeretné, hogy tiszteljék, akkor viselkedjen is úgy, mint akit tisztelni lehet!

Persze, voltak pozitív példák is. Biztos neked is volt olyan tanárod, aki egyszerűen bejött a terembe, és nem is volt kérdés, hogy mindenki rá figyel – nem azért, mert féltünk tőle, hanem mert a jelenléte, a tudása és a személyisége tiszteletet parancsolt. Vagy említhetném azt az ismerősöm nagyszülőjét, aki csendes, visszafogott ember volt, mégis mindenki érezte a tekintélyét. Ez a tekintély nem a hangosságából, hanem a kedvességéből, nyitottságából fakadt – még idős korában is kíváncsi volt a fiatalokra, tudott örülni az újnak.

És ott volt a szomszédunk, akit nem lehetett „néninek” hívni, mert ő egyszerűen nem az volt. Egy 70 feletti hölgy, két felnőtt gyermekkel és négy unokával, aki mindig hozott valami finomságot a kertjéből: szőlőt, málnát, áfonyát, cseresznyét, almát – mindent szépen becsomagolva, ízlésesen, a kerítéshez. Pesti létére hetente háromszor kibuszozott és vonatozott a vidéki telekre, ami a mi szomszédunk volt. Sose engedte, hogy kocsival vigyük, mert szeretett sétálni, élvezte az utat, és azt mondta ha levisszük kocsival akkor ott várnia kell az állomáson mert hamarabb ér oda, azt ő meg nem szereti. Hogy lehetett volna őt nem tisztelni?

Számomra ezek az emberek mutatják meg, hogy a tisztelet nem a pozícióból, hanem a személyiségből, a hitelességből és a másokhoz való hozzáállásból fakad. És talán ez az, amit a mai fiatalok is keresnek – és ez szerintem egy jó irány.

---

És te?

• Te kit tisztelsz igazán?
• És mikor érezted utoljára azt, hogy valaki igazán tisztelt téged – nem csak „meghallgatott”, hanem tényleg jelen volt veled?

---

Amikor rám mondták, hogy „tiszteletlen” vagyok

Emlékszem, néhány éve egy családi ebédnél a nagymamámmal beszélgettem. Mesélt valamit a régi időkről, én pedig – teljesen természetesen – kijavítottam egy apróságot a történetében. Nem évszámról volt szó, csak egy részletről, például hogy ki volt ott, vagy pontosan mi is történt. Ő azonban hirtelen megsértődött, és rám szólt:
„Ne nyelvelj velem, kislányom!”

Akkor nagyon rosszul esett. Úgy éreztem, félreértett. Nem bántani akartam, csak szerettem volna pontosítani, vagy egyszerűen csak hozzászólni a történethez, ahogy nekem természetes. Azóta is sokszor elgondolkodom ezen: vajon tényleg tiszteletlenség az, ha valamit hozzáteszünk, kijavítunk, vagy csak másképp kommunikálunk, mint ahogy a nagyszüleink megszokták?

A másik oldalon viszont volt már olyan is, amikor valaki igazán tisztelt. Egy régi tanárom jut eszembe, aki mindig meghallgatott, sosem vágott a szavamba, és tényleg kíváncsi volt arra, mit gondolok. Akkor éreztem először, hogy a tisztelet nem azt jelenti, hogy valaki „fölöttem áll”, hanem hogy egyenrangú félként kezel.

Talán épp ez a lényeg: a tisztelet ma már nem egyoldalú, hanem kölcsönös párbeszéd.

---

Ha érdekel, hogyan lehet a generációk közötti különbségeket áthidalni a mindennapokban, olvasd el ezt a cikkemet is:
Hogyan értsük meg egymást generációkon át?

---

Ha szeretnéd kutatási eredmények alapján is látni, hogyan gondolkodnak a fiatalok a tiszteletről, ajánlom ezt az összefoglalót:
Research Round-Up: What Respect Means to Teens
A kutatásból kiderül, hogy a tinédzserek számára a tisztelet nemcsak fontos, de viselkedésüket is jelentősen befolyásolja, és pontosan érzik, mikor bánnak velük tisztelettel és mikor nem

---

Böngéssz tovább tudatosan: